Hihetetlen, hogy mennyi jó dolog történhet egy emberrel, ha lelép egy nem neki szánt (rossz) útról. Jelenleg az izgalomtól, boldogságtól még álom sem jön a szememre. Szavakkal nem is lehet kifejezni, amit érzek. Amióta elváltam, szakítottam a múltammal, egyre jobb dolgok történnek. Persze rosszak is, na de az élet ilyen, nehogy már unalmas legyen. Viszont a problémák azért vannak, hogy megoldjuk, és a jó dolgok kárpótolnak,elfeledtetik a rosszat.

Ma este jött hozzám egy Fundamentás személyi bankár. Két órás beszélgetés után, meg is kötöttük a szerződést. Kezdetben, amikor megfordult a fejemben, hogy nyitni szeretnék egy számlát, arra gondoltam, hogy kezdetét veheti az az álmom, hogy a gyerekeimnek saját szobája legyen. És igen, ez így is van, na de arra, hogy ezt talán hamarabb is meg tudom valósítani, nem gondoltam. Van lehetőségem erre, és ha az Isten is úgy akarja, akár már jövőre is nekiláthatok a dolognak. Nem tervezek előre, vagy sikerül, vagy nem, de az esély megvan rá. És ha mégsem jövőre, akkor majd kicsit később. Viszont annyira izgatott vagyok, reményekkel, tervekkel, álmokkal teli, hogy legszívesebben kikiabálnám a világnak. Annak idején még 1000 ft-ot sem tudtam félretenni, nem még ilyenbe belevágni. Hatalmasat fordult az életem, az életünk, és ahogy már sokszor írtam, már csak felfelé visz az út. Valóban, tapasztalom. Pár évvel ezelőtt, ha valaki ezt mondja nekem, hogy ilyet fordulhat egy ember élete, hát nem hittem volna. Na de így, hogy átélem, nagyszerű érzés. Van egy kedvenc filmem: Micsoda nő. Julia Roberts kurvát alakít, de egy nap jókor van, jó helyen és örökre megváltozik az élete, bár igaz, akkor még nem tudja. A film egyik pasi szereplője azt mondja neki, amikor rájön, hogy valójában mivel is keresi a pénzét: Nagy változás ez a rideg utcához képest.....Ezt azért írtam le, mert teljesen így érzem magam. Nem azért, mert én is a sarkon kerestem a pénzem, hanem mert olyan változások következtek be az életemben, amikről még álmodni sem mertem. 

Ne félj elindulni az álmaid, céljaid felé!!! Hosszú út áll majd előtted ( még előttem is ), de amint elindulsz és tapasztalod a pozitív változást, egyre könnyebbnek fog tűnni, egyre jobban fogsz hajtani, hogy minél hamarabb elérd, amit álmodtál, amit szeretnél!!!! 

Igaz mondás, bár nem egyszerű. Nem mindig könnyű a félelmeinken felül kerekedni és elindulni,de MEGÉRI! 

Valamelyik nap vettem egy műfenyőt és elgondolkoztam, hogy mit kéne venni a gyerekeknek Karácsonyra. És annyira jó érzés töltött el közben. Hogy miért? Mert tudom azt, hogy gondolkozhatok kicsit bátrabban, kicsit nagyobb dolgokban (na nem palotában, de akkor is). Évekkel ezelőtt örültem, ha volt pár száz forintom, hogy vegyek nekik valami apróságot. Persze Ők annak is örültek. Mióta egyedül nevelem Őket, még jobban várom a Karácsonyt, mert jobban meg tudom venni nekik azt a csekély ajándékot. Nem beszélve arról, hogy azóta van nyugodt ünnepünk, mert előtte nem volt mindig felhőtlen, ugyanis az exemnek, a családjának nem szólt másról az ünnep, csak az italról. Csoda, ha nem vártam úgy a Karácsonyt....De ez az év, még a tavalyinál is jobb. :) Mióta dolgozom, még könnyebb az életünk. Annyira jó érzés így várni az ünnepet, hogy tudom, vehetek nekik olyat, amire vágynak. Örömmel mesélhetik az iskolában , hogy ezt, vagy azt kaptam Karácsonyra. Persze tudják, hogy nem az a lényeg, hogy minél drágább legyen, hanem az, hogy szívből van és bármi is az, ami a fa alá kerül, örülnek neki. A csillogás, az öröm a szemükben, leírhatatlan érzés. A változás (hogy dolgozom) az életünkben hatalmas. Megtehetem, hogy néha-néha kaját rendelek (előtte soha). Tervezhetem, hogy Mikulásra nem csomagot kapnak, hanem elviszem Őket moziba, megyünk egy kört a Mikulás villamossal, tehát adok nekik egy plusz élményt, amiben előtte nem volt részük. A jövőhéten találkozom egy Providentes hölggyel, és ha minden igaz, akkor tudok nyitni egy számlát, tudok félrerakni. Ezáltal valóra válthatom azt a tervem, mely szerint bővítem a házat, hogy a gyerekeimnek legyen külön szobája (ha már nekem nem volt). Aztán rakhatom ugyanúgy a pénzt a számlára, mellyel a gyerekeimnek biztosíthatok valami alapot a jövőjükhöz.Tényleg óriási és nagyszerű ez a változás. 

A lényeg végül is az, hogyha az út, amelyen jársz, mindig fájdalmat okoz, akkor az nem a te utad! Merni kell változtatni, lépni, nem kell félni az újtól. Igen, minden kezdet nehéz, de ha egyszer elindulsz, akkor lassan, de biztosan haladni fogsz, úgy, mint én. Elindultam egy jó úton, magam mögött hagyva a múltat, és innen már csak felfelé visz az utam. Vannak nehézségek, akadályok, de ilyen az élet. Boldog vagyok, hogy léptem, ezáltal pedig a babáim is boldogabbak. Nem csak számomra változott meg az élet, de az ő életük is gyökeresen megváltozott. 

Sokszor álmodom rosszat, de többnyire mindig a múltammal. Biztos, hogy sokat sérültem lelkileg, azért térnek vissza ezek az álmok, vagy nem tudom. Általában mindig a múltban vagyok és nem tudok hazajönni. Leírva nem vészes, de átélve, megálmodva, nagyon rossz. Tegnap álmomban nagyon éhes voltam, sírtam, üvöltöttem, haza akartam jönni, de nem tudtam. Olyan érzés volt, mintha le lennék bénulva. Nem hallotta senki a kiáltásom...Jajj, tényleg nagyon rossz volt, örültem, hogy felébredtem. Az álmaimnak általában van igazság alapja, ahogy ennek is. Sokszor voltam éhes. Vagy nem volt mit enni, vagy el volt dugva a kaja. Eldugva...hihetetlen leírni is, elképzelni is, de átélni borzasztó volt. Ha nem élem át, tuti, hogy el sem hiszem, hogy létezik ilyen. Az anyósom megfőzött, szedett mindenkinek enni, aztán kb. le volt tudva a nap. Nem lehetett hozzányúlni a kajához, a második szinte mindig egy lenyitós szekrénybe volt eltéve, kulcsra zárva, az apósnak későbbre, te meg dögölj meg éhen. Reggeli is, ha volt, mint egy kismacskának. Kenyér szintén a szekrényben. Kóla mellettük, nehogy igyon belőle vki, mert az luxuscikk. Se cigi, se kaja, se kávé, na jó, nagyon minimálisan. Az anyós a kisebbik lányával az ajtó mögött sunyiban ette a péksüteményt. Másnak??? Ugyaaan...Hihetetlen dolgok mentek ott. Tyűűű, ha csak hallom , el sem hiszem, hogy ilyen létezik. Kajáról térjünk át a fürdésre. Na ez egy fő veszekedés forrás volt. Ha fürdeni akartam, hát hogy képzelem én ezt, fogy a víz. Jézusom!!! Most leírva is döbbenetes, Amikor meg rájöttem, hogy milyenek valójában, az szörnyű volt. Se fogmosás ( azt sem tudták mi az a fogkefe), se fürdés, se tampon, betét (helyette rongy), se wc papír...Kurvára szerelmes voltam, hogy ezekhez alkalmazkodtam (nehezen). Mindegy, nem is beszélek róla, mert belegondolok és csak a düh jön elő (sok van bennem valószínű). Rengeteget tanultam a múltamból, sokkal erősebb, okosabb lettem és csak javasolni tudom annak, aki ilyen, vagy hasonló helyzetben van, hogy NE HAGYJA! Félelmetes lehet a változtatás gondolata, de megéri. 

...ahogy tökéletes gyerek sincs!!!!!

A napokban olvastam egy cikket, miszerint a szülők általában keveset várnak el a gyerektől, sok mindent megcsinálnak helyettük, pl. rendrakás, iskolatáskába pakolás, ceruzahegyezés (ezek kis apróságok), amit egyébként a gyerek is meg tudna csinálni. Nos valóban, vannak, akik tényleg keveset várnak el a gyerektől, "kiszolgálják" a gyereket, ezáltal pedig elkényeztetik. DE!!! Vannak, akik viszont túl sokat várnak el. De miért????? Könyörgöm!! Mi tökéletesek voltunk, vagy vagyunk? NEM! Akkor egy gyereknek miért kéne annak lennie? Persze, nem szép dolog, ha egy gyerek verekszik, csúnyán beszél, vagy rendetlenkedik, nem dolgozik órán, felesel, de gondolkozzunk már el!!! Mi semmi rosszat nem csináltunk, mikor gyerekek voltunk? Oh, dehogynem!!!!! Én pl. sokszor visszabeszéltem a tanárnak, mondtam csúnyákat osztálytársaimnak, mégis "normális" felnőtt lett belőlem. Na mindegy. Nincs itt a világvége, ha a gyerek hülyeségeket beszél, verekszik, csak türelmesnek kell lenni, nem pedig elvárni, hogy semmi rosszat ne csináljon. Előbb-utóbb rájön arra, hogy nem jó, amit csinál, de ehhez valóban türelem és kitartás kell a szülő részéről, vagy akár a tanárok részéről is. Tudom, nem könnyű türelmesnek lenni, sőt, nagyon is nehéz (saját tapasztalat), de ne várjuk már el egy emberpalántától azt, hogy tökéletes legyen, amikor még mi magunk sem vagyunk azok. Életünk során folyamatosan tanulunk a hibáinkból, és ahogy mi, felnőttek rájövünk, hogy rosszat csináltunk, úgy a gyerek is rá fog jönni, hiszen ott a szülő és a tanár, aki figyelmezteti, ha rossz , amit csinál. Elsőre valószínű, hogy nem fogja megérteni, de ha türelmesek vagyunk vele, érzi, hogy jót akarunk, hogy szeretjük, és elhiszi, hogy igenis képes megjavulni, akkor meg is fog. Persze ez sem igaz mindenkire, hiszen vannak "nem törődöm" szülők, ebben az esetben, vagy magától megtanulja a gyerek, hogy mi a helyes, vagy nem. 

A lényeg, hogy azért, mert verekszik, csúnyán beszél, rendetlen, figyelmetlen, vagy felesel egy gyerek, még nem ő a világ legrosszabb gyereke. Igen, nehéz ilyen gyerekkel , de a legnehezebb a szülőnek, hiszen törekszik szegény arra, hogy ne kelljen minden nap valami rosszat hallani a gyerekéről, ne kelljen mindig rossz jegyet látnia az ellenőrzőben, kicsit talán szégyelli is magát, hogy az ő gyereke miért ilyen, mikor a másé nem......., de nem szabad hasonlítani senkihez, mindenki más. ÉS!!! Nem szabad szégyellni, hiszen ha te tudod, hogy mindent megteszel azért, hogy jobb legyen, akkor már csak a gyereken múlik, hogy mikor fogja megérteni, hogy igazad van!!!!! 

Kitartás, türelem és sok-sok beszélgetés!!!!!! 

Hogy mire gondolok itt most konkrétan? A felesleges harmadik szerepéről. Biztos, hogy sok nő van, akinek volt már kapcsolata foglalt pasival. Igen, nem helyes, de tudjuk, ehhez is két ember kell. Adott egy foglalt pasi, aki még a szeméből sem néz ki jól. Úgy értem ezt, hogy látod rajta, hogy nem a hűség mintaképe. Nagyon bejön neked az a pasi, a megjelenése, a szövege, és a tudat is ott van, hogy nem szabad. Tisztában vagy azzal, hogy nagy valószínűséggel nem lesztek boldog pár, mégis belemész a játékba. Hogy miért? Mert vonz, mert izgalmas és azt gondolod, hogyha nem velem , akkor majd mással csalja meg a párját. És uram bocsásson meg, de akkor már miért ne élnél a lehetőséggel. Persze, persze, sokan elítélik, mondjuk teljesen jogosan. Valószínűleg én sem díjaznám , ha életem párja megcsalna, na de az-az igazság, hogy amíg nem én vagyok ebben a helyzetben, pont nem izgat, hogy mennyire helytelen. Tudom, önzőség, de az élet annyira rövid, miért ne használnád ki a lehetőségeket, miért ne élnéd át azokat, amikre vágysz??? 

Egy ilyen titkos kapcsolatnak van egy extra feeling-je, az a bizonyos plusz, amitől fergeteges lesz az egész. A várakozás, hogy mikor fogtok tudni újra találkozni, mikor hallhatod újra a hangját, mikor ölelheted, csókolhatod, mikor adhatod át neki magad teljesen.... Hmm... Amikor nyilvános helyen összefuttok véletlenül (vagy épp nem véletlenül :) ) , és legszívesebben egymásnak ugranátok, de nem marad olyankor más, csak a sejtelmes , vágyakozó pillantás. Két találkozás között rengeteg vágy gyűlik össze, és amikor eljön a várva várt "randi", hatalmas szenvedélyek szabadulnak fel. Az érzés, amikor végre együtt lehettek, csodálatos. Azt kívánod, bárcsak megállna az idő, mert ezt az érzést nagyon sokáig szeretnéd élvezni. Ha jól működik a dolog, akkor egy idő után többet akarsz, hiszen a jót könnyű megszokni. A gond csak akkor van, ha az érzelmek is erősödnek, mert viszont akkor már egyre nehezebb várni, nélkülözni. Na de ez már kicsit szomorúbb téma, hagyjuk is. 

Nem kell a rossz dolgokra gondolni, csak élvezni a jót, a pillanatot, a jelent!!! A többi meg majd alakul! :)

Nemrégiben történt egy eset, ami mára nagyon felkavart, mert kicsivel többet hallottam az egészről. Nem hiszek a pletykáknak, nem is ítélek el az alapján senkit, de ennek van alapja, hiszen láttam. Egy 40 éves pasi öngyilkos lett, mert lelkileg nem bírta feldolgozni, hogy a felesége csalja. Ilyenkor merül fel bennem a kérdés, hogy miért??? Miért nem lehet csak simán véget vetni egy ilyen kapcsolatnak? Miért kell megadni azt a fájdalmat a gyerekének, hogy apa nélkül nőjön fel? Miért kell egy kurva miatt véget vetni az egész életnek? Hányan , de hányan harcolnak az életükért nap, mint nap. Hányan a két kezüket tennék össze, ha halálos betegség helyett inkább szerelmi bánatuk lenne. Soha, de soha nem fogom megérteni azt, ha valaki a saját életének vet véget. Bátorság ez? A nagy szart!!! Csak menekülés a gondok elől. Az igazi bátorság az élethez kell! 

Így, hogy már tudom, kiről van szó, nagyon sajnálom. Sajnálom, hogy eszet nem lehet adni senkinek! Sajnálom, hogy úgy érezte, hogy egy "nő" miatt ezt kell csinálnia. Hol volt az asszony ilyenkor??? Más f@szán ugrált!!! Pasi facebook posztjaiból sok mindenre lehetett következtetni! Okés, hogy a nő úgy érezte, hogy nem vágyik többé már a férjére, de könyörgöm, lelkileg nem tudta legalább támogatni, valahogy segíteni, hogy ne érezze azt, hogy innen már nincs más kiút, csak a halál!? A közös gyerek miatt nem bírta magát megerőltetni, és ha már másra vágyott, legalább titokban csinálni?! Remélem, te rohadt r....c, hogy egész életedet végigkíséri a lelkiismeret furdalás, hogy te okoztad egy ember halálát! 

(Sajnálom , de ez nagyon felbosszantott! )

Nincs olyan ember szerintem, akinek ne hiányozna az életéből valami. Nekem is hiányzik , néha!!! Hogy mi? Egy biztos pont, egy társ, akire mindig lehet számítani, aki meghallgat , amikor szomorú vagyok, aki mellé lefekhetek este és hiába szar volt az egész napom, de mellette nyugalmat találhatok. Na igen...gondolom nem vagyok ezzel sem egyedül. Már lassan négy éve vagyok "egyedül", vagy inkább úgy fogalmazom, hogy komoly kapcsolatom nincs azóta. Persze apáca azért nem lettem. :) Mint mindennek , ennek is megvannak az előnyei, hátrányai. Kezdetben nagyon furcsa volt, hogyha elvittem a gyerekeket iskolába, óvodába, akkor nem várt otthon senki, de jó értelemben volt furcsa. Nem vetette a szememre senki, ha tovább voltam a boltban, nem kérdezte senki, hogy kivel beszélgettem az úton, nem mondta senki, hogy mit főzzek...Aaa, tényleg nagyon furi volt, de hamar hozzászoktam, hiszen a jóhoz könnyű ám hozzászokni. Azt főztem, amit akartam, oda mentem , ahova akartam, akkor keltem, amikor akartam...Hát na, nagyon jó volt. Most is jó ez a függetlenség, de néha, amikor túl vagyok egy rossz napon, vagy annyi teendő van, vagy sok a probléma a gyerekekkel, akkor érzem igazán azt, hogy de jó lenne, ha valaki legalább lelkileg támogatna és mindig mellettem lenne. Na de majd eljön ennek is az ideje. Addig is, amíg nem találom meg az igazit, jól érezhetem magam az esélyesekkel is! :) :) Nem fog számon kérni senki! Ha adódik egy lehetőség, amivel szívem szerint élnék, akkor nem kell visszafogni magam. Élhetem az életem úgy, ahogy nekem jó. Több , mint 9 évig voltam "bezárva", olyan értelemben, hogy nem is mertem beszélgetni más pasival, mert akkor ahhoz tuti közöm van. Amikor exem börtönben volt, velem kellett, hogy lakjanak, nehogy egyedül maradjak, figyelni kellett minden lépésem. A boltba sem mentem fel egyedül, sőt, szinte sehova. 2013. október óta pedig olyan vagyok, mint egy hosszú fogságból szabadult madár. Kezdetben csak bontogatja a szárnyait, de fokozatosan egyre magasabbra, messzebbre repül. :) 

Az élet túl rövid, ezért inkább bánjam meg, hogy megtettem valamit, mint hogy egész életemben azon kattogjak, hogy mi lett volna, ha.....

Szomorúan tapasztalom, hogy nem igazán. Elképesztő...

Sétálok hazafelé, szembejön velem egy utcabeli gyerek, aki egyébként minden nap játszik az én gyerekeimmel, és elmegy mellettem köszönés nélkül. Bemegyek az iskolába, nagyon kevés gyerek köszön. Ülök a buszon, a megállóban szállnak fel gyerekek, azt sem mondják a buszosnak, hogy búúú... Dolgozom egy boltban, bejönnek a kedves vásárlók, akár gyerek, akár felnőtt, és meg se nyikkan. Felmerül a kérdés bennem, hogy meg vannak-e tanítva ezek a gyerekek? Aztán azon gondolkodom, hogy ha meg vannak tanítva, akkor miért ilyen bunkók? Menő nem köszönni??? Vagy mi a k@rva élet..... Előfordul, hogy az én gyerekeim sem köszönnek mindig , minden helyzetben, de azonnal rájuk szólok. Na ez sem mondható el mindenkiről. Sétálok az úton, velem szembe jön a lányom osztálytársa az anyjával, köszönök, hogy sziasztok. Anyuci visszaköszön, gyerek néma. Anyuci szól rá valamit??? Nem!!! 

Vagy egy másik eset. Fiam eleven, vannak magatartási problémák, volt, hogy szólt is egy-két szülő. Oké, megköszöntem, mert így remélhetőleg tudom orvosolni a problémát. Másnap találkozok egy szülővel, aki előző nap rászólt a fiamra, sétál a lányával az iskolába. Elmegyek mellettük, apuci köszön, lányka karót nyelt. És akkor ilyenkor mi van??? Panaszkodik, hogy az én fiam ezt, azt csinálta, gondolhatja magában, ez a gyerek nincs megnevelve, de hahóóó!!! Az ő tökéletesnek gondolt lánykája köszönni sem tud??? Akkor ki - hogy neveli a gyerekét??? Én rosszul, mert csúnyán beszél a gyerek, ő pedig hibátlanul, csak éppen leszarja, hogy nem tud köszönni az a gyerek? A válasz: Nem, biztos, hogy nem nevelem hibátlanul a gyerekem, de igyekszem a lehető legjobb tudásom szerint, és alap műveltség, hogy megtanítom a gyerekem köszönni. Csúnyán minden gyerek beszélt már, minden gyerekkel vannak kisebb-nagyobb problémák, amiket bizony nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Viszont azt, hogy a gyerek köszönjön meg lehet oldani fél perc alatt, amíg elmondom neki: hogy köszönni kell kicsi bogaram, mert aki nem köszön, az bunkó!!!!!!

A műtét óta még mindig nem jöttem helyre. Az-az igazság, hogy amikor megtudtam, hogy műteni kell a méhem, még örültem is kicsit. Arra gondoltam, hogy végre már csinálnak valamit. Évek óta jártatom a szám, hogy nem vagyok rendben, nem oké, hogy állandóan tisztasági betétet kell hordanom, nem jó, hogy ott van a méhszájseb, de a válasz mindig csak annyi volt, hogy semmi bajom, ez természetes. (A f@szt az.) Most is mondtam a dokinak, hogy a műtét óta ilyen-olyan pecsételésem van, de csak annyit mondott, nyugodjak meg, idő még helyre jön. Okés, ezt el is fogadtam. Két hónapig nem éltem szexuális életet, nem használtam tampont másfél hónapig, nem fürödtem, csak zuhanyoztam, egyszóval betartottam minden előírást. Miután közölte az orvos, hogy nincs rosszindulatú elváltozás, örültem és vártam, hogy partneremmel együtt lehessek. Hogyne vártam volna, hiszen fiatal nő vagyok. Nem azt mondom, hogy a szex a legfontosabb a világon, na de ha már lehet , akkor csak kihasználom a lehetőséget. Na de mivel szembesültem újra, hogy valami nem oké. Szex közben és után véreztem, nem nagyon, kicsit, de épp elég volt ahhoz, hogy ne legyen igazi az együttlét. Nos újra "böjt", két hét pihi, gondolván, utána hátha jobb lesz. Pff, hát nem lett. Ne mondja nekem senki, hogy ez normális. Vagy gyulladás, vagy valami van még ott, amit nem kezeltek ki. Persze nem vagyok orvos, nem értek hozzá, de annyi ideje járok már dokiról dokira, szedem a gyógyszereket, kúpokat, gyógyteát iszom, ülőfürdőt csinálok, meg még isten tudja miket próbáltam már, de semmi. Jövőhéten készülök orvoshoz, de nem tudom mit csinálok, ha újra azt mondják, hogy ez természetes, legyek türelemmel. Könyörgöm...30 éves vagyok, nem akarom úgy leélni az életem, hogy állandóan betét kell. UNOM! Nem kényelmes, nincs kedvem felöltözni, nem beszélve arról, hogy mennyire lecsökkenti az önbizalmam, ami szinte már nulla, bár jól titkolom. :) Igyekszem én pozitív maradni, de amikor az ember előtt ott egy lehetőség, amit nem tud kihasználni, mert..........hát ez borzasztó, teljesen kikészít. Ezt az orvosnak is el fogom szépen mondani. Ha csak egy kicsit belegondolnának, hogy mit érezhet ilyenkor egy nő, lehet, hogy másképp állnának hozzá. Na meg ha megtömöd a zsebüket.....

Na ezt most jól esett kiírni magamból.

Mindenki fél valamitől. Hülyeség, ha valaki azt mondja: "Nem félek semmitől". Szoktam én is mondani, hogy nem félek, de bizony mégis. A félelem alattomos dolog, megmérgezi a mindennapokat, azonban véget lehet vetni ennek. Hogy hogyan? Ha nem menekülsz előle, hanem összeszeded az erőd és szembeszállsz vele. Ha sikerül, akkor többé nem lesz hatalma feletted. Nekem is van egy nagy félelmem és már alig várom, hogy szembejöjjön velem. Az exem.  Évek óta börtönben van, már elég rég beszéltem vele, a gyerekekkel sem tartja a kapcsolatot. Azt hallani, hogy szeptemberben engedik ki, bár ki tudja, mondtak már mindent. Az-az igazság, hogy még várom is, hogy kint legyen, annak ellenére, hogy tartok attól, hogy mi lesz, hogy fog viszonyulni a gyerekekhez vagy milyen hatással lesz rájuk, hiszen rég hallottak róla. Na meg miket fog nekem összehordani, hogy akarja látogatni majd a gyerekeket, meg fogunk-e tudni egyezni és még annyi minden elgondolkodtat.  Amíg nincs kint, addig csak a fantáziám van, ami néha túl élénk, ezért lenne jobb hamarabb túl lenni rajta. Biztos, hogy nagyon sokat fogok idegeskedni, na meg ki tudja mire hogy fog reagálni ez az idióta, de állok elébe, bármi lesz. Igen, félek, de a gyerekektől hihetetlen erőt kapok. Az sem érdekelne, ha kezet emelne rám (ittasan sose tudni mit csinál), de tényleg, állok elé, a fizikai fájdalom meg elmúlik :). Bármi lesz, nem hagyom magam , a gyerekeket meg pláne. Teljesen más ember lettem, mint amilyennek ő megismert, na de majd megismeri ezt az oldalam is. :) :) 

Tehát a lényeg, hogy van bármi, amitől félsz, akkor azon légy, hogy minél hamarabb legyőzd, ne hagyd, hogy elhatalmasodjon feletted az érzés. nem tudhatod előre, hogy mi lesz, lehet, hogy nem is olyan vészes, mint amilyennek elképzeled.