Nincs olyan ember szerintem, akinek ne hiányozna az életéből valami. Nekem is hiányzik , néha!!! Hogy mi? Egy biztos pont, egy társ, akire mindig lehet számítani, aki meghallgat , amikor szomorú vagyok, aki mellé lefekhetek este és hiába szar volt az egész napom, de mellette nyugalmat találhatok. Na igen...gondolom nem vagyok ezzel sem egyedül. Már lassan négy éve vagyok "egyedül", vagy inkább úgy fogalmazom, hogy komoly kapcsolatom nincs azóta. Persze apáca azért nem lettem. :) Mint mindennek , ennek is megvannak az előnyei, hátrányai. Kezdetben nagyon furcsa volt, hogyha elvittem a gyerekeket iskolába, óvodába, akkor nem várt otthon senki, de jó értelemben volt furcsa. Nem vetette a szememre senki, ha tovább voltam a boltban, nem kérdezte senki, hogy kivel beszélgettem az úton, nem mondta senki, hogy mit főzzek...Aaa, tényleg nagyon furi volt, de hamar hozzászoktam, hiszen a jóhoz könnyű ám hozzászokni. Azt főztem, amit akartam, oda mentem , ahova akartam, akkor keltem, amikor akartam...Hát na, nagyon jó volt. Most is jó ez a függetlenség, de néha, amikor túl vagyok egy rossz napon, vagy annyi teendő van, vagy sok a probléma a gyerekekkel, akkor érzem igazán azt, hogy de jó lenne, ha valaki legalább lelkileg támogatna és mindig mellettem lenne. Na de majd eljön ennek is az ideje. Addig is, amíg nem találom meg az igazit, jól érezhetem magam az esélyesekkel is! :) :) Nem fog számon kérni senki! Ha adódik egy lehetőség, amivel szívem szerint élnék, akkor nem kell visszafogni magam. Élhetem az életem úgy, ahogy nekem jó. Több , mint 9 évig voltam "bezárva", olyan értelemben, hogy nem is mertem beszélgetni más pasival, mert akkor ahhoz tuti közöm van. Amikor exem börtönben volt, velem kellett, hogy lakjanak, nehogy egyedül maradjak, figyelni kellett minden lépésem. A boltba sem mentem fel egyedül, sőt, szinte sehova. 2013. október óta pedig olyan vagyok, mint egy hosszú fogságból szabadult madár. Kezdetben csak bontogatja a szárnyait, de fokozatosan egyre magasabbra, messzebbre repül. :)
Az élet túl rövid, ezért inkább bánjam meg, hogy megtettem valamit, mint hogy egész életemben azon kattogjak, hogy mi lett volna, ha.....
