Az emberek nagy része fél a változástól, a következményeitől, az egyedülléttől , meg még ki tudja mitől. Azt vallom, hogy még mindig jobb egyedül lenni, mint benne ragadni valamiben, ami már nem tesz boldoggá. Konkrétan most kapcsolatról beszélek, de lehetne szó más változtatásról is, mint pl. munka, lakóhely, iskola..... 

Soha nincs késő újrakezdeni valamit, ha a boldogságod múlik rajta. Nehéz elindulni a változás útján, aláírom, de ha egyszer rászánod magad, soha nem fogod megbánni. 

Már lassan négy éve, hogy elindultam én is, és egyáltalán nem bánom, csak azt, hogy nem hamarabb tettem. De igen, féltem én is. Féltem, hogy nyugtom lesz-e, könnyen fog-e menni, milyen gondokat vonz ez majd maga után, de az már nem élet volt, amit éltem. És igen, nekem sem volt egyszerű változtatni!!! Az exem elég hirtelen haragú,háttérben balhés család, szóval volt mitől félnem. Börtönben volt, megvártam, aztán elköltöztünk egy másik faluba, ahol egy idő után felvettek engem közmunkára. Úgy érzem, hogy akkor kezdtem erőre kapni. Emberek közé kerültem, sok mindenkit megismertem, rengeteget beszélgettem. Egyre jobban éreztem azt, hogy ezt az életet már nem bírom. Exem nem dolgozott, csavargott, ivott, újabb börtön előtt állt, szóval besokalltam. Már nem éreztem azt sem, mint korábban, hogy szeretem , ezért kitartok. Nem!!! Már nem akartam beszélőre járni, nem akartam csomagokat küldeni, leveleket írni, nem akartam a családja folyamatos ellenőrzése alatt állni. Felhoztam azt exemnek, mivel amúgy is sokat veszekedtünk, hogy hagyjuk abba szépen, ami nem megy, nem kell erőltetni. Válasz: egy pofon. Na pff, jól indul, de nem adtam fel. Akkori főnökömmel egész jó viszonyt alakítottam ki, sokat beszélgettünk, látta rajtam, hogy nem tudok változtatni, pedig nagyon szeretnék. Felajánlotta, hogyha úgy érzem, hogy készen állok, akkor ő segít, de addig nem használja ki a helyzetet, magyarul addig nem is volt köztünk semmi. Felcsillant a remény, hogy végre valaki , aki talán ki tud hozni ebből. Teltek múltak  a napok, a helyzet egyáltalán nem volt jobb otthon. Egyik este exem azt mondta, hogy másnap ő nem viszi a gyereket iskolába (másik faluba, ahová neki volt bérlete), oldjam meg én. Persze hiába mondtam, hogy dolgozni kell menni és ugye pénz sincs buszra, érdekelte??!! Hát nem! Másnap reggel elindultam a gyerekekkel dolgozni, fiamat felvittem az óvodába , a főnökömet pedig megkértem, hogy vigyen el minket a suliba. Meg is tette. Hazafelé mondtam neki, hogy most jött el az idő, ma én már nem megyek haza, ELÉG VOLT! Visszaértünk, elvitt a munkahelyre, dolgozni kezdtem (könyvtárban). Egy váratlan pillanatban meglátogatott az exem, kíváncsi volt, hogy ugyan hogy vittem a gyereket iskolába. Közöltem vele, hogy a főnökömet megkértem és elvitt minket. Na akkor kezdődött a féltékeny szöveg, hogy biztos azért, mert b@szogat engem. Hab volt a tortán, hogy jött egy sms a telefonomra. A főnököm töltötte fel a kártyámat, hogy tudjam őt hívni. Na az exem még jobban pipa lett, kíváncsi volt az sms-re. Nagyon féltem, tudtam, ha megmutatom, akkor nekem annyi, de szó szerint, ott fog agyonütni. Kint álltunk a könyvtár falánál, elővettem a telefont, rámentem arra az üzenetre, amelyikre kíváncsi volt, és mielőtt el tudta volna olvasni, kitöröltem. Na durr egy pofon, a fal adta a másikat, szemüvegem a földre esett. Felkaptam a szemüveget, loholtam fel a lépcsőn,a tésztaüzembe. Az ott dolgozók zárták be az ajtót, hogy exem ne tudjon bejönni. Zokogtam, remegtem, elmondani nem lehet mit éreztem. Kiabált, h menjek le, de hülye lettem volna. Elment exem, felhívtam főnököm, aki szólt a rendőröknek. Időközben felhívtam iskolát, óvodát, hogy senkinek ne adják oda a gyerekeket, csak nekem.Elmentünk a hivatalhoz, ahol már az exem várt a rendőrökkel és közöltem vele, hogy befejeztem, többet nem megyek haza, menjen el. Aztán elmentünk a gyerekekért, na akkor kicsit megnyugodtam, hogy mellettem vannak, de egy pár napig nem igazán tudtam nyugodni , bennem volt a félelem. Még aznap a főnökömnél aludtunk, hiszen egyedül nem mertem maradni.

Azóta komolyan mondom, hogy sokkal jobb minden, még ha egyedül is nevelem a gyerekeket, de biztosan állítom, hogy ez volt életem egyik legjobb döntése, HOGY MERTEM VÁLTOZTATNI! 

Senki ne maradjon olyan helyen, ahol nem érzi magát boldognak. Gyerekek miatt sem maradhat két ember együtt, hiszen az nekik sem jó, ha a szülők közt feszültség van. Inkább egyedül, külön, de nyugodt körülmények között. Azóta az én gyerkőceim is sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, és most is vannak problémák, de egyedül könnyebben megküzdöm vele, mint az exemmel!!!!! 

A félelmedet csakis úgy győzheted le, ha szembemész vele!!!!!

Sajnos saját bőrömön tapasztalom, h egyes emberek mennyire visszaélnek más "rossz" helyzetével. Régebben feladtam egy álláshirdetést,melyben leírtam, h takarítást vállalok. Na azóta már sok ajánlatot kaptam, de egyikben sem volt szó takarításról. Nem is értem mit gondolnak ezek a nyomorultak magukról, akik pénzt ajánlanak szexért cserébe. Hol írtam én azt, h abból sztnék megélni? Sehol!!! Azt hiszik, ha az ember munkát keres, akkor már mindegy, hogy mit csinál pénzért. Volt, amit válaszra sem méltattam, volt, akivel közöltem, h vegyen a pénzéből magának koporsót. 

Ma is felidegesített egy ehhez hasonló helyzet. Utálom, amikor valaki csak azért akar segíteni , mert vár cserébe valamit. Van egy ismerősöm, aki levágta nálunk a füvet. Tudni kell erről a pasiról, h állandóan nyomul, már szánalmas módon, pedig már sokszor elmondtam neki, h nem tetszik és nem akarok tőle semmit. (Inkább lennék apáca). Megkérdeztem, hogy nincs-e véletlenül olyan ismerőse, aki kipucolná a bodzát az udvarról, mert azért én sem tudok mindent megcsinálni. "De van", hangzott a válasz. Na mondom, majd ha aktuális lesz, akkor szólok, ne felejtse már el. Kaptam fizut, hát szóltam neki. Közölte, h ő lenne , aki kipucolja. Na eddig semmi gond, mondom ok, majd ha lesz ideje. Erre: "Ha másképp álltál volna a dolgokhoz, amit már eleve kilőttél, előre vettelek volna" Mondtam, h nem sürgős, köszi. Magyarul, ha lefeküdtem volna vele, akkor máris csinálná. Na de még nincs vége. Mai nap folyamán rám ír, h szombaton mit csinálok. Közlöm vele dolgozom, majd délután érek haza. Azt hittem, h mégis átjön megcsinálni, hát hogyne. Strandra akart hívni. Válaszom természetesen nem. Aztán jön a kérdés, h miért? Este valamerre esetleg elmegyek vele? Ezekre nem is válaszoltam már. (Hát hogy nem lehet megérteni, h nem akarok tőle semmit???) Erre írja, h bocsi, keressél mást, nem csinálja a bodzát. Na nem is kell mondani, rendesen felbaszta az agyam. Meg is írtam neki a véleményem, töröltem is ismerősök közül. 

A lényeg az, hogy egyesek nagyon el vannak szállva maguktól. Azt hiszik, ha nekik kicsit jobban megy, bármit bármikor megkaphatnak. Vannak nők, akiktől igen, na de nálam labdába sem rúghat az ilyen lelki nyomorék. Igaz, hogy nem könnyű az életem, de volt már nehezebb is. Akkor sem szorultam rá, hogy pénzért adjam magam, most sem. És nincs is az a helyzet, hogy azt mondjam, igen. Pedig volt már, h nem tudtam, mit fogunk enni, de valahogy mindig volt, és mindig is lesz. 

Mit ér a vagyon, ha benne ül a majom?! :) 

Sokszor szokták mondani, hogy: "Hát te mindig nevetsz." Igen, igaz, de eleget sírtam már. Sírtam, amikor bántottak, fizikailag, lelkileg egyaránt. Sírtam, amikor halálosan szerelmes voltam és elvitték tőlem az exem a börtönbe. Sírtam, amikor nem tudtam, hogy másnap mit fogok enni adni a gyerekeimnek. Sírtam, amikor összetörték a szívem. Sírtam, amikor úgy cselekedtem, ahogy tulajdonképpen nem is akartam. Miért? Meg akartam felelni másoknak, ezáltal pedig elkerülni a vitát, állandó lebaszást. Naiv voltam. Azt hittem, ha úgy cselekszem, hogy másnak jó legyen, akkor majd én leszek a legjobb feleség, meny, sógornő. Tévedtem. Bármit csináltam, ideig-óráig voltam csak jó, pedig tettem nagyon rossz dolgokat is. Még élek, nem bocsátom meg magamnak. 

Na de a lényeg, hogy kemény leckéket kaptam az élettől, sokat tanultam, mondhatni rengeteget, talán egy életre elég is lesz. Megtanultam, hogy nem érdekel, hogy ki mit gondol, mit várnak tőlem, úgy cselekszem, ahogy ÉN helyesnek látom. Tele vagyok pozitív energiával, és ebben sokat segít a humor, a nevetés, imádok nevetni. Valószínű, ha nem így lenne, már megbolondultam volna. 

Egy életed van!!!! Úgy éld, ahogy Neked jó, nem úgy, ahogy másnak!!! Ha valakinek nem vagy jó úgy, ahogy vagy, akkor hagyd a picsába. Legyen szó haverról, anyósról, férjről, feleségről...!!!! 

Nos tegnap jártam a dokinál a szövettani eredményem miatt. Mondanom sem kell, nagyon izgatott voltam, egész éjszaka alig aludtam. Mikor a kórházhoz értem, már remegett mindenem az izgalomtól, hogy vajon mi vár rám. Hála Istennek hamar sorra kerültem. Először csak beszél, beszél a doktornéni , hogy hogyan lehet szexelni, ajánlott egy kúpot, mondta, hogy szeptemberben újra vizsgálatokat kell csinálni, ellenőrizni kell a hpv-t, citológiát, meg még valamit. Jó, és mondom a szövettan? Azt mondta nincs rossz indulatú elváltozás. Na végreeee, kinyögte a lényeget. :) :) Hatalmas kő esett le a szívemről. A panaszaim is enyhülni látszanak, na de nem kiabálom el, mert elég hajlamos vagyok mindenféle nőgyógyászati bajra, biztos genetika, v nem tudom. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egyenlőre megnyugodhatok. Persze a vizsgálati eredmény számítani fog, kíváncsi vagyok arra is, de az még odébb van. Addig is igyekszem stresszmentesen élni, hiszen köztudott, h betegségeknek lelki okai is lehetnek. Sok stressz, idegeskedés, gyengíti az immunrendszert, ezáltal a védekezőképességet. 

Ha megkérdeznék tőlem, hogy mit imádok még a gyerekeimen, családomon kívül, hát ÉLNI!!!! Igaz, hogy tele van az élet sok gonddal, fájdalommal, de ha meglátod mindenben a szépet, és tudsz az apró csodás dolgoknak is örülni, máris élvezni fogod minden percét és csakis a jót fogod látni. :)

A mosoly néha csak álarc, hogy ne lássák, valójában meg vagy törve. Bizony nem mindig könnyű, sőt, néha nagyon is nehéz mosolyogni, miközben belül sírsz. De nem engedheted meg, hogy mindenki lássa a gyenge, törékeny oldalad. Sokan örülnének. Ezért mindig minden helyzetben végy erőt magadon!!!! 

Igen, én is szoktam sírni, nekem is vannak rossz napjaim, és ez természetes, hiszen nem lehet mindig minden jó. Jelenleg is szét vagyok csúszva lelkileg, de igyekszem erős maradni, és erősnek mutatkozni. Túl vagyok egy nőgyógyászati műtéten, két P3-as citológia után vágtak egy darabot a méhemből (konizáció). Visszamentem négy hét után az orvoshoz, mert műtét óta folyamatosan betétet kell használnom. Ekkor még nem volt meg a szövettani eredményem, aminek amúgy már le kellett volna jönnie, na  mindegy. Orvos azt mondta, legyek türelemmel, ez természetes, hiszen nedves környezetben gyógyul egy seb, ami így lassabban megy. Okés, elfogadtam. Tegnap kaptam egy levelet a kórházból, hogy megvan a szövettani eredményem, mihamarabb keressem fel a nőgyógyászatot. Amúgy is készültem menni, csak a munka és két gyerek mellett nem egyszerű megoldani. Hétfőn megyek, de már nagyon türelmetlen vagyok és tele vagyok rosszabbnál rosszabb gondolatokkal. Hiszen levelet csak akkor küldenek, ha valami nincs rendben. Mára már alig maradt könnyem, tegnap annyit sírtam. Mi van, ha nagy baj? Mi van, ha meghalhatok (hiszen a méhnyakrák több nő halálát okozza)? Mi van , ha ki kell venni a méhem? Mi van, ha emiatt elveszítem a munkám? És még megannyi kérdés, ami belém hasít. De nem tudok mit tenni, csak várok. Hétfőn valószínűleg többet fogok tudni, ami az egészségem illeti, a többi meg majd alakul. Félek!!! Nem kicsit, nagyon!!! De bízom abban, hogy kisebb lesz a baj, mint az ijedtségem. 

Minap valaki megkérdezte tőlem, hogy ha kívánhatnék valamit, akkor mi lenne az?! Azt válaszoltam, hogy egészséget! Ha ez megvan, akkor bármi lehetséges, de ez a legfontosabb, legalábbis számomra! 

Ilyen "hiba" vagy TE is számomra! Pedig eleget megéltem már a múltban, hogy tudjam, ami nem tesz boldoggá, azt azonnali hatállyal fejezzem is be! Úgy összetörted a szívem, mint még soha senki ebben az életben. A mennyekben jártam, amikor azt hittem, hogy végre teljes lesz az életem Veled! Aztán meggondoltad magad. A mélybe zuhantam. Azt hittem, hogy annak a fájdalomnak soha nem lesz vége. Azért imádkoztam nap, mint nap, hogy legyen már könnyebb!!! Nem akartalak szeretni! Kaptam már  fizikai értelemben, de ez jobban fájt. Tudod a lelki sebek sokkal-sokkal nehezebben gyógyulnak, mint a fizikai fájdalom. Sosem tudtad pontosan , hogy valójában mit akarsz. Egyszer szerettél,egyszer nem. Egyszer azt mondtad,megérdemlem a boldogságot, és szeretnél velem boldog lenni. Azt mondtad, tudod, hogy szerelmes vagy,csak féltél bevallani. Azt mondtad, nem érdekel ki mit mond, majd három hét után közölted, hogy nem tudod tovább folytatni, mert vannak, akik nem örülnének neki. Könnyekkel az arcomon búcsúztam el. Nem a szívedre hallgattál, hanem más szavára. Ismét álomba sírtam magam jó pár éjszakán keresztül. Újra összetörtél, bár már egy fokkal jobban viseltem, de nem volt könnyű akkor sem. Kipróbáltam azt a módszert, hogy lefekszem mással, de mi történt... elsírtam magam. Ott voltál a szívemben, csakis arra tudtam gondolni, hogy TE hogy ölelsz, hogy csókolsz... A mozdulataid, szavaid, nevetésed, hülye vicceid, idegesítésed...,csakis ezek jártak a fejemben. Azt akartam, hogy ugyanolyan legyen más is, mint TE! De sajnos két egyforma ember nincs, olyan meg pláne, akit úgy szeretek, ahogy Téged szerettelek!!! Valószínű ez az oka annak, hogy mai napig itt vagyok, hogy nem mondok nemet. Vágyom arra az érzésre, amit csak Te tudsz megadni. Vágyom arra, hogy melletted teljesen önmagam lehetek! És tudod mindezeket figyelembe véve, be kéne látnod, hogy mit érdemlek. És attól függetlenül, hogy nem vagyunk KAPCSOLATBAN, még nem kell kikészítened idegileg, attól, hogy Te élvezed. Elhiszem, hogy jót szórakozol rajta, és persze én is értem a viccet, de van, amikor már sok. Most is tudom, hogy hova fogunk jutni, mi lesz ennek a vége, de a picsába, akkor miért vagyok itt? Miért hosszabbítom meg a "szenvedést"? Valószínűleg nagyon hülye vagyok, vagy....... Mindegy is! 

Annyi mindent kaptam már, annyiszor voltam mélyen, valószínűleg már meg sem kottyan, mondhatom, hogy megszoktam, Tőled meg különösen! 

DE!!! Egyszer rá fogsz jönni, és fog hiányozni a hülye fejem, a hisztim, és azok, amiket Te is csak velem éltél át! 

"Ha voltál már brutálisan összetörve, mégis mersz gyengéd lenni másokkal, akkor olyan szeretetet érdemelsz, ami még az óceánnál is mélyebb!!!!!!!!!!!!!!!" 

Történetem ott hagytam abba, hogy a buli nagyon elfajult és borzasztó dolog történt. Az (ex) apósom hasba szúrta az (ex) anyósomat. Azt hittem, hogy ez valami rémálom. Soha életemben nem láttam ilyet. Basszus, 17 éves fejjel hova, mibe kerültem. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz ennek a vége. Az asszonyból ömlött a vér, hívták is a mentőt azonnal. Akkor mindenki az apjára akart támadni, amiért ezt tette az anyjukkal. Tyűűű, komolyan, szóhoz sem jutottam. Megérkezett a mentő, vele együtt a rendőrség is. Nem tudom miért, de én megfogtam Lali kezét és a három házzal odébb lakó haverokhoz vittem. Onnan figyeltük az eseményeket. Utóbb kiderült, ezt jól tettem, hiszen körözés alatt állt, ha rendőrök ott találják, azon nyomban el is viszik úgy, mint a bátyját. Hát utólag visszagondolva, biztos jobban jártam volna, de ez van. Szerelmes és bolond voltam, nem kicsit. Asszonyt kórházba, apucit pedig rendőrségre vitték, ám nem maradt ott sokáig, pár óra után batyogott haza, mintha mi sem történt volna. A fiára fogta az egész szurkálást. Anyával időközben beszéltem telefonon, elmondtam, h mi történt, de ne aggódjon, jól vagyok, viszont nem szeretném, ha Lali visszamenne abba a házba. Megengedte anya, hogy nálunk aludjon egy-két éjszakát, amíg rendeződnek a dolgok. Féltettem, nem akartam elengedni, főleg így, hogy tudtam, keresik a rendőrök is. Bementünk anyjához a kórházba, aki közölte , hogy a feljelentést visszamondta. Na mondom, ilyen idióta családot. Ezeknél ez a szokás, bárki bármit tesz, az asszonynak ott a helye az ura mellett. Hmm, furcsa, de mindegy is, ő dolguk. Ha nekik jó volt, hát engem meg mit érdekel. Aztán teltek a napok, hetek, azt vettem észre, hogy Lali még mindig nálunk van. Innen járt dolgozni, már amikor járt valahova, meg sem fordult a fejünkben, hogy visszamenjen. Igazából örültem, hogy mindig mellettem volt, hogy mellette keltem, feküdtem, főleg, hogy akkor nyár volt és még suliba sem kellett járni. De azért nem volt olyan felhőtlen ez az együttélés. Nem volt állandó munkája, amit anya szóvá is tett, persze teljesen jogosan. Iszogatni is eljárt vagy az apjához, vagy a nagybátyjához, aminek én egyáltalán nem örültem. Emiatt voltak is viták. Volt, amikor azt éreztem, hogy ezt be kell fejezni, hiába szeretem, de akkor meg fel akarta magát akasztani, volt, hogy kórházba is voltunk emiatt, szóval már akkor sem volt egyszerű az elválás, utána pedig egyre nehezebb lett, na de majd ezekről máskor. 

Nagyon sokat láttam, hallottam , tanultam ,szenvedtem, ezek által pedig elég edzett vagyok! :) Szembejön velem még a múltam, de már nem félek, legalábbis nem úgy, mint régen. Hihetetlen erőt kapok a gyerekektől és a sérelmekből, amiket kaptam. 

"Dobj oda a farkasok közé, és én a falka élén térek vissza!!!"

Nos már nagyon rég írtam, de mentségemre szóljon, elég kevés időm van mostanában. Utolsó bejegyzésem óta elég sok minden történt. Másfél hónapja lett egy állandó munkám. Nagyon örültem neki, főleg, hogy nem is sejtettem. Beugrósként mentem két hétvégét, aztán a második hétvége szombati napján kaptam egy munkaszerződést. Annyira meglepődtem, egyben örültem, hogy vissza kellett fogni a könnyeimet. Eleinte féltem, hiszen még nem dolgoztam ilyen helyen, sőt, semmilyen normális helyen, de napról - napra könnyebb volt. Nagyon élvezem, szeretem ezt a melót, sok érdekes emberrel találkozom nap, mint nap. Annyira hamar elmegy egy napom, hogy észre sem veszem, és már este van. Na de így a jó, nem unatkozom egyáltalán és végre azt érzem, hogy van valami hasznom. Elindultam egy úton és innen már csak felfelé visz az út.

Időközben a műtétem is megvolt, bár igaz, még eredményt nem tudok, nem is vagyok teljesen jól azóta, de legalább már csináltak valamit a gyógyulásom érdekében. Jövőhéten megyek vissza dokihoz, hátha addigra már leletem is lesz. Az-az igazság, hogy félek az eredménytől. Félek egy újabb műtéttől, de nem azért, mert veszélyes, csak nem akarom a munkám elveszíteni, most, hogy már kezdek egyenesbe jönni. Na de majd kiderül minden, és nagyon bízom benne, hogy az egészségem is jó irányba alakul. 

A munka által sokat kaptam, kezd az életem beteljesedni. Bár van, ami még hiányzik. Egy társ... Akire mindig lehet számítani, aki érezteti, hogy bármi történjen, velem van, nem hagy cserben, aki rossz napokon is mellettem van, és ölelésével, támogatásával megnyugtat. Valaki, akihez bármikor odabújhatok. Egyszer biztos utamba sodor az élet egy ilyet. Addig meg türelem. Elvagyok , hiszen a gyerekeimtől rengeteg szeretetet, erőt kapok, csak néha érzem egyedül magam. Na de  majd eljön mindennek az ideje.  Nem bánkódom amiatt, amim még nincs, inkább örülök annak, amim már van, hiszen tisztában vagyok azzal milyen, amikor semmim nincs. 

..ha el akarsz felejteni egy pasit/nőt, feküdj egy másik alá! 

Van, amikor tényleg segít ez a megoldás, de amikor igazán szeretsz valakit, akkor nem fogsz tudni mással lenni. Kell idő, hogy felejts. 

Egy évvel ezelőtt nem volt nálam boldogabb ember a világon! Volt egy bonyolult kapcsolatom (mondjuk így), ami úgy nézett ki, hogy jó irányba halad. A pasi, akiért oda voltam, meg vissza, úgy döntött, hogy normális kapcsolatban szeretne lenni velem. Hmm., sírtam örömömben, bár legbelül azért féltem, hogy nem így lesz, de Ő azt mondta, hogy nyugodjak meg, holnaptól csak az enyém lesz. (ez volt ápr. 17-én, szülinapján) Nem is tudtam aludni az izgalomtól, örömtől, annyira vártam a másnapot, legszívesebben telekürtöltem volna a világot azzal, hogy mennyire boldog vagyok. Na de jól van, sok a rizsa. A lényeg, hogy másnap délután már nagyon vártam az estét, úgy nézett ki minden rendben. A találkozó előtt másfél órával , felhívott a pasi, közölte, hogy bocsi, de mégsem, mert ad még egy esélyt az akkori kapcsolatának. Na, mint akit az égből ledobtak, hatalmasat zuhantam. Azt hittem, hogy ezt a fájdalmat nem bírom ki, hogy soha nem fog elmúlni.... Na de elmúlt, kibírtam , itt vagyok. Kipróbáltam, ezt a mondást, ami a címben van, de nem jött be, sőt, el is sírtam magam szex közben (ami még soha nem fordult elő). Úgy látszik, hogy ha igazán szeretsz valakit, akkor ez nem működik. Minden apró mozdulatról, levegővételről, szituációkról, szavakról Ő jutott eszembe. Azt gondoltam, hogy soha nem fogok találni olyat, akit úgy fogok szeretni, akivel annyira jó lesz minden. Aztán teltek a napok, hetek és egyre könnyebb lett. Végül is minden elmúlik egyszer. Úgy voltam vele, és most is így vagyok, hogy inkább legyen szerelmi bánatom, mint halálos betegségem. Majd jön másik! :)

Mindenkit érnek csalódások az életben, de nem szabad elfelejteni: ELMÚLIK! 

Mindenkivel történnek rossz dolgok az életben, van,amikor úgy érezzük, hogy kész, elég, mert ez már túl sok. Vágysz valami jóra is már végre, de sehol semmi. Viszont ne aggódj, mindennek eljön az ideje. Nem tart örökké a rossz.

Nálam is sorban jöttek a rossz dolgok, nagyon rám járt a rúd az utóbbi időben, de mégis, minden rossz ellenére, azért jönnek ám a jók is. Másfél-két hónappal ezelőtt megtudtam, hogy megszűnik a szocim (idióta voltam, elfelejtettem), aztán műtétet javasolt a nőgyógyászom, munkám nem volt, kerestem, de egyik akadály után jött a másik. Na elég is volt ez így hirtelen, nagyon le voltam törve. Aztán most ott tartok, hogy 50-50 % az esélye annak, hogy műteni kell. Van egy alkalmi munkám, ami máris jobb, mint a szociális segélyem, emellett pedig apró mellékesek is akadnak (takarítás, kapálás pl.). Aztán 90%, hogy lesz egy állandó munkám, persze, ha már az alkalminak vége és tudom, hogy alakul az egészségi állapotom. Nagyon bízom benne, hogy most már minden jól fog alakulni, a munka (biztatott a csaj, szóval remélem a legjobbakat :) ), egészség, gyerekek.... 

Szóval a lényeg, hogy még ha úgy is érzed, hogy most minden rossz, ne aggódj, légy türelmes és próbálj meg pozitívan gondolkozni, hiszen minden rosszban van valami jó. ( Nálam nagyon rossz volt, hogy elvették a szocit, minusz 22 ezer havonta, de jött helyette plusz 60 ezer pl. :) ) 

És ne feledd!!! A felhők felett tényleg mindig süt a Nap!!! :)