Az emberek nagy része fél a változástól, a következményeitől, az egyedülléttől , meg még ki tudja mitől. Azt vallom, hogy még mindig jobb egyedül lenni, mint benne ragadni valamiben, ami már nem tesz boldoggá. Konkrétan most kapcsolatról beszélek, de lehetne szó más változtatásról is, mint pl. munka, lakóhely, iskola.....
Soha nincs késő újrakezdeni valamit, ha a boldogságod múlik rajta. Nehéz elindulni a változás útján, aláírom, de ha egyszer rászánod magad, soha nem fogod megbánni.
Már lassan négy éve, hogy elindultam én is, és egyáltalán nem bánom, csak azt, hogy nem hamarabb tettem. De igen, féltem én is. Féltem, hogy nyugtom lesz-e, könnyen fog-e menni, milyen gondokat vonz ez majd maga után, de az már nem élet volt, amit éltem. És igen, nekem sem volt egyszerű változtatni!!! Az exem elég hirtelen haragú,háttérben balhés család, szóval volt mitől félnem. Börtönben volt, megvártam, aztán elköltöztünk egy másik faluba, ahol egy idő után felvettek engem közmunkára. Úgy érzem, hogy akkor kezdtem erőre kapni. Emberek közé kerültem, sok mindenkit megismertem, rengeteget beszélgettem. Egyre jobban éreztem azt, hogy ezt az életet már nem bírom. Exem nem dolgozott, csavargott, ivott, újabb börtön előtt állt, szóval besokalltam. Már nem éreztem azt sem, mint korábban, hogy szeretem , ezért kitartok. Nem!!! Már nem akartam beszélőre járni, nem akartam csomagokat küldeni, leveleket írni, nem akartam a családja folyamatos ellenőrzése alatt állni. Felhoztam azt exemnek, mivel amúgy is sokat veszekedtünk, hogy hagyjuk abba szépen, ami nem megy, nem kell erőltetni. Válasz: egy pofon. Na pff, jól indul, de nem adtam fel. Akkori főnökömmel egész jó viszonyt alakítottam ki, sokat beszélgettünk, látta rajtam, hogy nem tudok változtatni, pedig nagyon szeretnék. Felajánlotta, hogyha úgy érzem, hogy készen állok, akkor ő segít, de addig nem használja ki a helyzetet, magyarul addig nem is volt köztünk semmi. Felcsillant a remény, hogy végre valaki , aki talán ki tud hozni ebből. Teltek múltak a napok, a helyzet egyáltalán nem volt jobb otthon. Egyik este exem azt mondta, hogy másnap ő nem viszi a gyereket iskolába (másik faluba, ahová neki volt bérlete), oldjam meg én. Persze hiába mondtam, hogy dolgozni kell menni és ugye pénz sincs buszra, érdekelte??!! Hát nem! Másnap reggel elindultam a gyerekekkel dolgozni, fiamat felvittem az óvodába , a főnökömet pedig megkértem, hogy vigyen el minket a suliba. Meg is tette. Hazafelé mondtam neki, hogy most jött el az idő, ma én már nem megyek haza, ELÉG VOLT! Visszaértünk, elvitt a munkahelyre, dolgozni kezdtem (könyvtárban). Egy váratlan pillanatban meglátogatott az exem, kíváncsi volt, hogy ugyan hogy vittem a gyereket iskolába. Közöltem vele, hogy a főnökömet megkértem és elvitt minket. Na akkor kezdődött a féltékeny szöveg, hogy biztos azért, mert b@szogat engem. Hab volt a tortán, hogy jött egy sms a telefonomra. A főnököm töltötte fel a kártyámat, hogy tudjam őt hívni. Na az exem még jobban pipa lett, kíváncsi volt az sms-re. Nagyon féltem, tudtam, ha megmutatom, akkor nekem annyi, de szó szerint, ott fog agyonütni. Kint álltunk a könyvtár falánál, elővettem a telefont, rámentem arra az üzenetre, amelyikre kíváncsi volt, és mielőtt el tudta volna olvasni, kitöröltem. Na durr egy pofon, a fal adta a másikat, szemüvegem a földre esett. Felkaptam a szemüveget, loholtam fel a lépcsőn,a tésztaüzembe. Az ott dolgozók zárták be az ajtót, hogy exem ne tudjon bejönni. Zokogtam, remegtem, elmondani nem lehet mit éreztem. Kiabált, h menjek le, de hülye lettem volna. Elment exem, felhívtam főnököm, aki szólt a rendőröknek. Időközben felhívtam iskolát, óvodát, hogy senkinek ne adják oda a gyerekeket, csak nekem.Elmentünk a hivatalhoz, ahol már az exem várt a rendőrökkel és közöltem vele, hogy befejeztem, többet nem megyek haza, menjen el. Aztán elmentünk a gyerekekért, na akkor kicsit megnyugodtam, hogy mellettem vannak, de egy pár napig nem igazán tudtam nyugodni , bennem volt a félelem. Még aznap a főnökömnél aludtunk, hiszen egyedül nem mertem maradni.
Azóta komolyan mondom, hogy sokkal jobb minden, még ha egyedül is nevelem a gyerekeket, de biztosan állítom, hogy ez volt életem egyik legjobb döntése, HOGY MERTEM VÁLTOZTATNI!
Senki ne maradjon olyan helyen, ahol nem érzi magát boldognak. Gyerekek miatt sem maradhat két ember együtt, hiszen az nekik sem jó, ha a szülők közt feszültség van. Inkább egyedül, külön, de nyugodt körülmények között. Azóta az én gyerkőceim is sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, és most is vannak problémák, de egyedül könnyebben megküzdöm vele, mint az exemmel!!!!!
A félelmedet csakis úgy győzheted le, ha szembemész vele!!!!!
