Történetem ott hagytam abba, hogy a buli nagyon elfajult és borzasztó dolog történt. Az (ex) apósom hasba szúrta az (ex) anyósomat. Azt hittem, hogy ez valami rémálom. Soha életemben nem láttam ilyet. Basszus, 17 éves fejjel hova, mibe kerültem. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz ennek a vége. Az asszonyból ömlött a vér, hívták is a mentőt azonnal. Akkor mindenki az apjára akart támadni, amiért ezt tette az anyjukkal. Tyűűű, komolyan, szóhoz sem jutottam. Megérkezett a mentő, vele együtt a rendőrség is. Nem tudom miért, de én megfogtam Lali kezét és a három házzal odébb lakó haverokhoz vittem. Onnan figyeltük az eseményeket. Utóbb kiderült, ezt jól tettem, hiszen körözés alatt állt, ha rendőrök ott találják, azon nyomban el is viszik úgy, mint a bátyját. Hát utólag visszagondolva, biztos jobban jártam volna, de ez van. Szerelmes és bolond voltam, nem kicsit. Asszonyt kórházba, apucit pedig rendőrségre vitték, ám nem maradt ott sokáig, pár óra után batyogott haza, mintha mi sem történt volna. A fiára fogta az egész szurkálást. Anyával időközben beszéltem telefonon, elmondtam, h mi történt, de ne aggódjon, jól vagyok, viszont nem szeretném, ha Lali visszamenne abba a házba. Megengedte anya, hogy nálunk aludjon egy-két éjszakát, amíg rendeződnek a dolgok. Féltettem, nem akartam elengedni, főleg így, hogy tudtam, keresik a rendőrök is. Bementünk anyjához a kórházba, aki közölte , hogy a feljelentést visszamondta. Na mondom, ilyen idióta családot. Ezeknél ez a szokás, bárki bármit tesz, az asszonynak ott a helye az ura mellett. Hmm, furcsa, de mindegy is, ő dolguk. Ha nekik jó volt, hát engem meg mit érdekel. Aztán teltek a napok, hetek, azt vettem észre, hogy Lali még mindig nálunk van. Innen járt dolgozni, már amikor járt valahova, meg sem fordult a fejünkben, hogy visszamenjen. Igazából örültem, hogy mindig mellettem volt, hogy mellette keltem, feküdtem, főleg, hogy akkor nyár volt és még suliba sem kellett járni. De azért nem volt olyan felhőtlen ez az együttélés. Nem volt állandó munkája, amit anya szóvá is tett, persze teljesen jogosan. Iszogatni is eljárt vagy az apjához, vagy a nagybátyjához, aminek én egyáltalán nem örültem. Emiatt voltak is viták. Volt, amikor azt éreztem, hogy ezt be kell fejezni, hiába szeretem, de akkor meg fel akarta magát akasztani, volt, hogy kórházba is voltunk emiatt, szóval már akkor sem volt egyszerű az elválás, utána pedig egyre nehezebb lett, na de majd ezekről máskor. 

Nagyon sokat láttam, hallottam , tanultam ,szenvedtem, ezek által pedig elég edzett vagyok! :) Szembejön velem még a múltam, de már nem félek, legalábbis nem úgy, mint régen. Hihetetlen erőt kapok a gyerekektől és a sérelmekből, amiket kaptam. 

"Dobj oda a farkasok közé, és én a falka élén térek vissza!!!"